

A horvátországi Ludbregben, a LORI Regionális Tudományos Központban megrendezett nyitókonferencián indult el egy határokon átívelő iskolai pályázat, a horvát-magyar partnerségre épülő „STEM Connect” projekt.
A több mint 500 ezer euró értékű, 2028 elejéig tartó program fókuszában a természettudományos, technológiai, mérnöki és matematikai (STEM) oktatás modernizálása áll. A projekt vezetője Ludbreg városa, a megvalósításban pedig Prelog városa és a Kaposvári Tankerületi Központ vesz részt partnerként. A határon átnyúló együttműködés a ludbregi, prelogi, draškoveci és nagyatádi általános iskolákat köti össze.
És hogy mit jelent ez a Bárdos iskola számára?
Ez a mérföldkőnek számító siker komoly csapatmunka eredménye. Ezúton is szeretném kifejezni köszönetemet a pályázat elkészítésében nyújtott támogatásért Nagyatád Város Önkormányzatának, a Kaposvári Tankerületi Központ munkatársainak, valamint kollégáimnak, Tánczos Petrának és Svégel Beátának - fogalmazott.

Horvát-magyar oktatási program indult: júniusban Nagyatádon találkoznak a pedagógusok
Május végén online formában zajlott le a horvát-magyar együttműködésben megvalósuló STEM CONNECT oktatási projekt első munkaértekezlete. A nagyatádi Bárdos iskola által szervezett nyitóeseményen a jövőbeli közös munka alapjait fektették le a résztvevő pedagógusok és szakemberek.
A 2026. május 27-én, szerdán megtartott online workshopon három horvátországi (Ludbreg, Prelog, Draskovec) és Bárdos iskola pedagógusai vettek részt. A közös munkában az iskolák képviselői mellett jelen volt a projektgazda, Ludbreg város delegáltja is.
A munkaértekezlet első felében a gesztor képviselője ismertette a projektet megalapozó felmérések eredményeit. Az iskolák munkatársai által korábban kitöltött kérdőívek kiértékelése pontos képet adott a STEM (matematikai, természettudományos, technológiai és mérnöki) oktatás jelenlegi helyzetéről az érintett intézményekben.
Ezt követően a partneriskolák tizenöt perces prezentációk keretében mutatták be saját intézményüket. Az általános információk megosztása mellett minden résztvevő kiemelt hangsúlyt fektetett arra, hogy bemutassa, hol tart jelenleg a STEM-alapú oktatás megvalósítása a saját falai között.
Az egyéni beszámolókat egy kerekasztal-jellegű párbeszéd követte, melynek gördülékenységét kétnyelvű tolmács biztosította. A közös gondolkodás során sikerült megteremteni azt a konszenzusos állapotot, amely a projekt stabil kiindulási alapját jelenti. Erre építve, a vállalt feladatok következetes megvalósításával juthatnak el a partnerek a kívánt oktatási célokig.
A közel kétórás szakmai megbeszélés zárószakaszában a résztvevők rátértek a folytatás technikai kérdéseire. A következő lépés már egy személyes találkozó lesz: a projekt második workshopjának Nagyatád ad majd otthont egy hónap múlva, 2026. június 26-án.
2026. május 19-én rendezték meg a Rinyamenti Szociális Szolgáltató Központ versmondó versenyét, amelynek a Nagyatádi Kulturális Központ adott otthont. A rendezvényen több iskola diákjai mérhették össze szavalótehetségüket és tudásukat.
Eredményeink:
Gratulálunk a versenyzőknek és a felkészítőknek!

2026. május 14-én intézményünk adott otthont a Járási Népdaléneklési Versenynek. A rendezvényt idén már második alkalommal szerveztük meg, és a tavalyi évhez képest jelentős örömmel tapasztaltuk az érdeklődés növekedését.
Míg a tavalyi bemutatkozó alkalmon még csak az alsó tagozatosok mérhették össze tudásukat, idén már az 5-6. osztályos tanulók is lehetőséget kaptak a nevezésre. A program egy lélekemelő közös énekléssel vette kezdetét, amely azonnal megteremtette a rendezvény családias és hagyományőrző hangulatát.
A versenyzőknek komoly zenei anyagból kellett készülniük: 3 magyar népdalt kellett teljesen elsajátítaniuk, amelyek közül a helyszínen kettőt adtak elő a közönség és a szakmai zsűri előtt.
A megmérettetésre a környező településekről és intézményekből is szép számmal érkeztek dalos ajkú diákok. Lábodról, Segesdről, Somogyszobról, valamint az Árpád Fejedelem Általános Iskolából és a Bárdos Lajos Általános Iskolából összesen 17 fő vett részt a versenyen.
Szívből gratulálunk a gyerekeknek a csodálatos szerepléshez!
Köszönjük minden vendégünknek a részvételt, a versenyzőknek és felkészítőiknek pedig további sikeres népdaléneklést kívánunk!

Május 16-án rendezték meg a Nagyatádi Kulturális Központban a "Regösök húrján" vers-és prózamondó verseny regionális fordulóját.
A Bárdos Iskolát három olyan diák képviselte, akik már más szavalóversenyeken bizonyították tehetségüket:
Balogh Gábor 5.a
Keresztény Emma 6.b
Török-Kovács Dorottya 6.b

Az 5-6. évfolyamosok korcsoportjában Balogh Gábor 5.a osztályos tanuló I. helyezést ért el, így bejutott az országos döntőbe.

Gratulálunk diákjainknak és felkészítőiknek!

A II. korcsoportos országos döntőt a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Diáksport és Szabadidő Egyesület sikeresen rendezte meg Miskolcon. A fináléban 20 csapat vett részt, amelyek a vármegyei bajnokságok győzteseként jutottak az országos döntőbe. A tornán mintegy 200 fiatal sportoló és 40 felkészítő vett részt. A versenysorozat iránti érdeklődés minden korábbit felülmúlt: országosan összesen 763 iskolai csapat nevezett, ami meghaladta a korábbi rekordot.
Iskolánk csapata az előkelő 4. helyet szerezte meg a legmagasabb szintű megmérettetésen.
A csapat tagjai:
Nikolic Lazar, Horváth Gergő Barnabás, Nagy Marcell, Nagy Soma, Szabó Csongor, Balogh Olivér, Oláh Benett, Somogyvári Zsombor, Szabadkai Máté, Cservölgyi Bence.
A II. korcsoportos Labdarúgó versenyeken az alábbi eredmények születtek:
Különdíjasok:
Legjobb mezőnyjátékos: Markó Hunor (Oladi Általános Iskola)
Legjobb kapus: Bancsi Tibor Dominik (Érdi Batthyány Sportiskolai Általános Iskola és Gimnázium)
Gólkirály: Nikolic Lazar (14 gól, Nagyatádi Bárdos Lajos Sport Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola)
Gratulálunk a Csapatnak, edzőknek, testnevelőknek!
További szép sikereket kívánunk!

A szülői tájékoztató segédlet az általános iskolai beiratkozást támogató előzetes jelentkezéshez az alábbi linken letölthető:
Az elektronikus ügyintézés megkönnyíti, meggyorsítja az első osztályba történő beiratkozást, de a törvényes képviselők személyes megjelenését, az iratok, dokumentumok bemutatását nem váltja ki!
Tájékoztatom, hogy a 2026/2027. tanítási évre történő általános iskolai beiratkozás személyes megjelenéssel történik.
A szülőnek a beiratkozás napján személyesen meg kell jelenni az intézményben és a beiratkozáshoz szükséges dokumentumok, nyilatkozatok eredeti példányát be kell mutatni
A beiratkozáshoz szükséges adatok azonban előzetesen, a KRÉTA rendszeren keresztül is megküldhetők az intézmény számára, gyorsítva ezzel az általános iskolai beiratkozás folyamatát
A szülőknek az előzetes, elektronikus jelentkezés beküldésére 2026. április 13. (hétfő) 00:00 és 2026. április 24. (péntek) 18:00 óra között van lehetősége.
Az általános iskola első évfolyamára történő adat-, dokumentumfeltöltés lehetséges elektronikus, online formában a KRÉTA rendszer felületén keresztül: https://eugyintezes.e-kreta.hu/kezdolap.
A szülői tájékoztató segédlet az általános iskolai beiratkozást támogató előzetes jelentkezéshez az alábbi linken letölthető:
Iskolánkban már második alkalommal rendeztük meg az angol nyelvi verseny területi fordulóját, melyre nagyatádi és környékbeli általános iskolák 4. , 5. és 6. évfolyamos tanulóit hívtuk meg. Területi versenyünket minden iskolában megelőzte egy helyi forduló, innen jutottak tovább a legjobbak, összesen 20 diák. Évfolyamonként az első három tanulót oklevéllel és tárgyjutalommal díjaztuk.
Felkészítő tanárok: Bátri Virág, Kovácsné Horváth Judit, Gáspár Gyöngyi, Kutscheráné Béres Nikoletta, Leszné Horváth Márta, Németh Attila
Gratulálunk!


Balatonszemesen került megrendezésre a XXXVI. Herman Ottó Kárpát-medencei Biológiaverseny megyei fordulója, ahol Gelencsér Gréta 8.a osztályos tanulónk 5. helyezést ért el.
Gratulálunk!

A városi versmondó versenyen az alábbi tanulók értek el helyezést.
Gratulálunk diákjainknak!

E gondolatok jegyében került megrendezésre iskolánkban március 18-án és 19-én délután az alsó tagozatosok versmondó versenye.
Mindkét alkalommal sok-sok élményteli előadással örvendeztették meg társaikat, tanítóikat és nem utolsósorban a zsűri tagjait verskedvelő diákjaink.
A szakmai értékelés után, évfolyamonként hirdettek helyezetteket.
Különdíjban részesült: Balha Csaba Kevin 1.c
Felkészítő tanítók: Luksicsné Ferling Eszter, Leszné Horváth Márta
Felkészítő tanítók: Csányi Krisztina, Fülöpné Varga Andrea
Felkészítő tanítók: Horváth Rudolfné, Nagy Erika
Felkészítő tanító: Fülöp Márti, Bálizsné Czipóth Anita

GRATULÁLUNK MINDEN HELYEZETTNEK, VERSENYZŐNEK ÉS FELKÉSZÍTŐ NEVELŐIKNEK!!!
Gyűjtsük együtt a lépést a Bárdos Iskolának 2026-ban is! Lépjetek be és lépjünk együtt az egészségért, a gyerekekért magunk egészségéért és egy kis közösség építéséért!
Link: milliolepes.hu
Iskolánk idén is részese az ország legnagyobb kihívásának, amelyben megmozgatjuk a diákokat, szülőket, nagyszülőket, tanárokat és mindenkit, aki aktív mozgással szeretné segíteni intézményünket.
Március 17-én az Árpád Iskolában vettek részt iskolánk diákjai a Dél-somogyi "VerselŐ" versmondó versenyen. Közel 150 tanuló mérte össze tudását ezen a regionális rendezvényen.
Felkészítő nevelők: Bárdosiné Vass Katalin, Borongics Nikoletta, Novákné Szelid Izabella
Gratulálunk a szép eredményhez!


Tájékoztatjuk a tisztelt szülőket, hogy a 2026/27-es tanévben a következő egyházak képviselői szerveznek hit-és erkölcstanoktatást intézményünkben:
Elérhetőségük:
Sándor László plébános
Nagyatád, Széchenyi tér 6.
tel: 82/351-672
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Elérhetőségük:
Hegedűs Szilvia evangélikus lelkész
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Csurgó, Basakuti u. 2.
tel: 82/471-968
Elérhetőségük:
Jakab István református lelkipásztor
Nagyatád, Baross Gábor utca 17.
tel: 82/950-433; +36-20-200-9393
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Horváth András
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
+36208862191
Bővebb információ:
Fiumei Éva
általános igazgatóhelyettes
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
tel: 30-389-0037
Nagyatád, 2026. március 16.
Iváncsics Gyula
intézményvezető
Iskolánk közössége a mai napon ünnepélyes keretek között emlékezett meg a magyar történelem egyik legmeghatározóbb eseményéről, március 15-éről. Az intézmény falai között ünneplőbe öltözött diákok és tanárok közösen idézték fel a „márciusi ifjak” bátorságát és a szabadságvágy erejét.
A 6. évfolyamos tanulóink ünnepi műsorát táncos betétekkel átszőtt előadásuk tette még színvonalasabbá, amely magával ragadó erejével és látványvilágával hozta közelebb a kor hangulatát a nézőkhöz.
Az előadás érzelmi mélységét Radák Hédi, 6.b osztályos tehetséges diákunk zongorajátéka tette teljessé, amely méltó zenei aláfestést biztosított az ünnepi pillanatokhoz.
A rendezvény zárásaként intézményünk igazgatója mondott ünnepi beszédet. Gondolataiban kiemelte a nemzeti összetartozás és a fiatal generáció felelősségének fontosságát, emlékeztetve mindannyiunkat arra, hogy a szabadság és a hazaszeretet értékei ma is irányadóak.
Köszönjük minden szereplőnek és felkészítő pedagógusnak a színvonalas műsort!

Hatalmas sikert értek el diákjaink az Asztalitenisz Diákolimpia országos döntőjében!
A III–IV. korcsoport „B” kategóriában ötödik helyezést ért el iskolánk fiú csapata, valamint Kozma Dániel egyéniben.
Az idei tanévi országos döntőjét 2026. március 6–8. között rendezték meg Kiskunfélegyházán
A csúcseseményen az ország legjobb asztaliteniszező diáksportolói álltak asztalhoz az I–II., III–IV. és V–VI. korcsoportokban, „A” és „B” kategóriában. Az országos döntőn 218 egyéni versenyző és 70 csapat vett részt, összesen 446 fiatal sportoló képviseletében. A Somogy vármegyei döntő megnyerése után a vármegyét III–IV. korcsoportban „B” kategóriában egyéniben Kozma Dániel, csapatban iskolánk csapata (Horeczki Gergely, Nyemetz Ádám, Kis Gábor András, Kozma Dániel) képviselte.
Csapatunk a csoportmérkőzések során a Máltai Óvoda és Általános Iskolát 3:0-ra, Szent Margit Ciszterci Óvoda, Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégiumot 2:1 arányban győzte le. A csoportelsőségért vívott találkozón kiélezett küzdelemben 2:1-re szenvedtünk vereséget a későbbi negyedik helyezett Fábiánsebestyéni Arany János Általános Iskolától, így csoportmásodikként továbbjutottunk. A főtáblán a nyolc közé jutásért 3:0-ra nyertünk a Muraszemenyei Általános Iskola ellen. A négy közé jutásért 3:0 nyert ellenünk az Óbudai Waldorf Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola. (ők később bronzérmesek lettek)
A helyosztókon a csapat előbb a Patay István Általános Iskolát, majd a Győri SZC Móra Ferenc Általános Iskolát egyaránt 2:1-re legyőzve ötödik lett.
Kozma Dániel a csoportkörben két ellenfele ellen győzött, a csoportelső ellen 3:1-es vereséget szenvedett (Ő később a negyedik helyett szerezte meg) A főtáblán a Budapest bajnok ellen magas színvonalú, sportszerű, végig szoros mérkőzésen 3:2-es vereséget szenvedett. (Dani ellenfelének edzője a sokszoros magyar és Európa bajnok Szabó Gabriella volt, aki elismerően nyilatkozott Dani játékáról, azeredményhirdetés után aláírta az oklevelét, és közös képet képhez is mellé állt) Az ötödik helyért vívott találkozón Dani 3:0-ra nyert.
Csapatunk tagjai végig tudásuk javát nyújtották, a taktikai utasításokat maximálisan betartva, fegyelmezetten játszottak. A felkészüléshez jelentősen hozzájárult, hogy ez a gárda a kilenc csapatos Kaposvár Városkörnyéki Asztalitenisz Bajnokságban felnőttek ellen hétről-hétre kemény meccseket játszott. Csapatunkat három hetedikes, és egy hatodikos alkotja, így még a jövő tanévben is ebben a korosztályba versenyezhetnek. Gratulálunk versenyzőinknek!
Felkészítőjük Horváth Attila volt.
Gratulálunk a csapatnak!

A Bárdos Lajos Általános Iskola 7 tanulója vett részt pénteken (2026. március 6-án), a Logopédia Világnapja alkalmából rendezett versmondó versenyen. Tanulóinkra igazán büszkék lehetünk. ARANY minősítést kaptak: Kocsis- Menyhárt Koppány 3.a, Simon Marián Péter 2.b, Horváth Csenge Adél 3. c, és Káplár Gergő 5.a osztályos tanulók. EZÜST minősítést: Mátyás Hanna 3.b, Kövesi Leila Fatima 4.b, Tóth Tamás Krisztián 3.c osztályos tanulóink. KIEMELT- különdíjat kapott: Kocsis- Menyhárt Koppány 3.a osztályos tanuló.

Szeretettel gratulálunk a nagyszerű versenyhez, és gratulálunk tanulóink eredményeihez! Büszkék vagyunk Rátok!
Március 5-én került megrendezésre intézményünkben a felső tagozatosok szavalóversenye. 22 tanuló vett részt a megmérettetésen. Szavalatukkal a költők gondolatait, egy-egy érzelmet, hangulatot közvetítettek.
A következő eredmények születtek:
Felkészítő pedagógusok: Bárdosiné Vass Katalin, Borongics Nikoletta, Novákné Szelid Izabella
Gratulálunk!

