Versmondó verseny

2026. május 19-én rendezték meg a Rinyamenti Szociális Szolgáltató Központ versmondó versenyét, amelynek a Nagyatádi Kulturális Központ adott otthont. A rendezvényen több iskola diákjai mérhették össze szavalótehetségüket és tudásukat.

Eredményeink:

    kiemelt arany minősítés:
  • Török-Kovács Dorottya 6.b
  • Zádori Lilla Kitti 8.b
    arany minősítés:
  • Keresztény Emma 6.b
    ezüst minősítés:
  • Szabó Botond 7.c
  • Fekete Zoé 8.a
  • Kocsis Lia 8.a

Gratulálunk a versenyzőknek és a felkészítőknek!

Járási Népdaléneklési Verseny

2026. május 14-én intézményünk adott otthont a Járási Népdaléneklési Versenynek. A rendezvényt idén már második alkalommal szerveztük meg, és a tavalyi évhez képest jelentős örömmel tapasztaltuk az érdeklődés növekedését.

Míg a tavalyi bemutatkozó alkalmon még csak az alsó tagozatosok mérhették össze tudásukat, idén már az 5-6. osztályos tanulók is lehetőséget kaptak a nevezésre. A program egy lélekemelő közös énekléssel vette kezdetét, amely azonnal megteremtette a rendezvény családias és hagyományőrző hangulatát.

A versenyzőknek komoly zenei anyagból kellett készülniük: 3 magyar népdalt kellett teljesen elsajátítaniuk, amelyek közül a helyszínen kettőt adtak elő a közönség és a szakmai zsűri előtt.

A megmérettetésre a környező településekről és intézményekből is szép számmal érkeztek dalos ajkú diákok. Lábodról, Segesdről, Somogyszobról, valamint az Árpád Fejedelem Általános Iskolából és a Bárdos Lajos Általános Iskolából összesen 17 fő vett részt a versenyen.

    A rendkívül színvonalas produkciókat egy háromtagú, szakértő zsűri értékelte:
  • Ágh Lászlóné Horváth Petronella
  • Bacsa Antalné
  • Vránics Ildikó

     

    Iskolánk diákjai idén is kitettek magukért, és fantasztikus minősítésekkel öregbítették iskolánk hírnevét:
  • Völgyi Nóra (2.b) – ezüst minősítés
  • Orbán Zoé (3.a) – arany minősítés
  • Zeng Yang Yang (4.a) – arany minősítés
  • Szabó Lőrinc (5.a) – ezüst minősítés
  • Bálizs Csenge Sára (6.b) – arany minősítés

Szívből gratulálunk a gyerekeknek a csodálatos szerepléshez!

    A sikeres szereplés és a magas színvonalú felkészítés nem jöhetett volna létre a pedagógusok áldozatos munkája nélkül. Köszönjük a felkészítő nevelők tevékenységét:
  • Molnárné Varga Ildikó
  • Horváth Rudolfné
  • Fülöp Márta
  • Luksicsné Ferling Eszter
  • Maronics Melinda

Köszönjük minden vendégünknek a részvételt, a versenyzőknek és felkészítőiknek pedig további sikeres népdaléneklést kívánunk!

TISZTELT SZÜLŐ/ TÖRVÉNYES KÉPVISELŐ!

A szülői tájékoztató segédlet az általános iskolai beiratkozást támogató előzetes jelentkezéshez az alábbi linken letölthető:


Segédlet letöltése
 

Az elektronikus ügyintézés megkönnyíti, meggyorsítja az első osztályba történő beiratkozást, de a törvényes képviselők személyes megjelenését, az iratok, dokumentumok bemutatását nem váltja ki!

 

TISZTELT SZÜLŐ/ TÖRVÉNYES KÉPVISELŐ!

Tájékoztatom, hogy a 2026/2027. tanítási évre történő általános iskolai beiratkozás személyes megjelenéssel történik.

    A beiratkozás időpontja:
  • 2026. április 23. (csütörtök)
  • 2026. április 24. (péntek)

A szülőnek a beiratkozás napján személyesen meg kell jelenni az intézményben és a beiratkozáshoz szükséges dokumentumok, nyilatkozatok eredeti példányát be kell mutatni

A beiratkozáshoz szükséges adatok azonban előzetesen, a KRÉTA rendszeren keresztül is megküldhetők az intézmény számára, gyorsítva ezzel az általános iskolai beiratkozás folyamatát

A szülőknek az előzetes, elektronikus jelentkezés beküldésére 2026. április 13. (hétfő) 00:00 és 2026. április 24. (péntek) 18:00 óra között van lehetősége.

Az általános iskola első évfolyamára történő adat-, dokumentumfeltöltés lehetséges elektronikus, online formában a KRÉTA rendszer felületén keresztül: https://eugyintezes.e-kreta.hu/kezdolap.


A szülői tájékoztató segédlet az általános iskolai beiratkozást támogató előzetes jelentkezéshez az alábbi linken letölthető:


Segédlet letöltése
 

Millió lépés az iskoládért program

Gyűjtsük együtt a lépést a Bárdos Iskolának 2026-ban is! Lépjetek be és lépjünk együtt az egészségért, a gyerekekért magunk egészségéért és egy kis közösség építéséért!

Link: milliolepes.hu

Iskolánk idén is részese az ország legnagyobb kihívásának, amelyben megmozgatjuk a diákokat, szülőket, nagyszülőket, tanárokat és mindenkit, aki aktív mozgással szeretné segíteni intézményünket.