Intézményünk 2007. július 1-jén jött létre az Egyesített Óvoda, az Árpád Fejedelem Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, a Babay József Általános Iskola és Sportiskola, a Bárdos Lajos Általános Iskola és a Városi Zeneiskola integrálásával, melyhez 2008. augusztus elsején tagintézményként csatlakozott az Ötvöskónyi Szivárvány Óvoda, majd 2009-ben a háromfai Móricz Zsigmond Általános Iskola és a Tarkarét Óvoda.
2013. január elsején a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ vette át a közoktatásban az irányítást, ezzel egyidőben az óvodák leváltak intézményünkről, önkormányzati fenntartásba kerültek át. 2013. augusztus elsejével a Pedagógiai Szakszolgálat megyei fenntartásba kerül, így intézményünk Nagyatádi Bárdos Lajos Sport Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola néven működik tovább, melyben már csak a három általános iskola található.
Intézményünk átfogja Nagyatád, Ötvöskónyi , Háromfa és Tarany 6 – 14 éves gyermekeinek intézményes nevelését, oktatását. Ebből adódóan nevelési – oktatási rendszerünk kidolgozásának alapját a Nemzeti alaptantervben megfogalmazott értékek, elvek, célok, kiemelt fejlesztési feladatok, valamint partnereink elvárása, igénye és hagyományaink jelentik.
Az integrált iskolák elkészítették a közös Pedagógiai programjukat. Ezt a közös Pedagógiai programot szeretnénk minden kedves Szülő figyelmébe ajánlani. Ez az a dokumentum, mely meghatározza oktató-nevelő munkánkat, biztosítva a törvényességet, a nevelőtestület, az itt dolgozók szándékát, hogy munkánk során az integrált iskolák specifikumai ne sérüljenek, de szélesítsük az oktatás lehetőségeit.
Az intézményegységek szakmai tekintetben megőrizték kidolgozott koncepciójuk saját, egyedi szellemiségét, melyet már egy közös intézményi koncepció, pedagógiai program foglal keretbe. Pedagógiai programunk oktató - nevelő munkánk alapdokumentuma, mely világos képet ad intézményünk közös pedagógiai értékrendjéről, rögzíti a pedagógiai működés tartalmi és szervezeti kereteit.
Célunk, hogy tanulóink az iskolai munkájuk során olyan korszerű, az életben is alkalmazható tudást és képességeket szerezzenek, amelyeket az iskolából kikerülve egész életük folyamán képesek lesznek hasznosítani. Egy vidám gyermekkor emlékeivel és megalapozott tudással felvértezve folytathassák további tanulmányaikat. A gyermekek iránt érzett közös felelősségünk, az Önök irántunk érzett bizalma és együttműködő támogatása lesz garanciája pedagógiai programunk megvalósításának, iskoláink jó hírnevének.
Szörfözzön bátran honlapunkon, ismerkedjen meg intézményegységeink oldalaival. Bízom benne, hogy látogatása után kellő információval fog rendelkezni rólunk.
főigazgató