Tanévnyitó ünnepély

2022. szeptember 1-jén családias hangulatú tanévnyitó ünnepélyt tartottunk iskolánkban.
A Nagyatádi Bárdos Lajos Sport Általános Iskola és AMI Taranyi Telephelyén 23 diák, köztük 7 elsős kezdte meg a 2022/2023-as tanévet.
Ünnepélyünk végén a legkisebbeket az iskolai élettel kapcsolatos tanácsokkal látták el a nagyobbak, majd apróbb ajándékokkal is kedveskedtek nekik.


A magyar népmese napja

Az idei tanévben nagyon sok érdekességgel tettük emlékezetessé a magyar népmese napját. A tanulók bábokkal adták elő kedvenc meséiket, rajzórán pártát és koronát készítettek, majd mindenkinek a batyujába került a hamuba sült pogácsából is, mielőtt elindultak a mesebeli három próbát teljesíteni.


Magyar Diáksport Napja

Szeptember végén játékos sor-és váltóversenyekkel hívtuk fel tanulóink figyelmét a mozgás fontosságára.


A zene világnapja

Körjátékokkal, őszi dalokat énekelve, és énekórán néhány kiemelkedő zenemű meghallgatásával emlékeztünk meg a zene világnapjáról.


Az állatok világnapja

A tavalyi évhez hasonlóan ismét a nagyatádi Bütyök állatudvarba látogattunk az állatok világnapja alkalmából. Már ismerősként üdvözöltük az udvar összes lakóját, akiknek sárgarépával és almával kedveskedtünk. Mogyorót, a kis pónit vezetve egy játékos akadályversenyen is kipróbálhatták magukat tanulóink. Az élménydús nap végén házi birsalmasajttal és finom szörppel kedveskedtek gyermekeinknek a házigazdák.


Megemlékezés az aradi vértanúkról

Október 6-án a 3-4. évfolyamosok verses-dalos műsorával tisztelegtünk az 1849-ben kivégzett aradi hősök emléke előtt.


Megemlékezés 1956. október 23-ról

Október 21-én a 3-4. osztály ünnepi műsorával emlékeztünk meg az 1956-os eseményekről.


Csibeavató

Minden évben izgatottan várja iskolánk összes tanulója a Csibeavatót. Ezen a napon válnak az elsősök „igazi” iskolássá. Idén is számos meglepetéssel készültünk a nevezetes alkalomra. Volt csibetánc, többféle játékos feladat, eskütétel és sok-sok ajándék is a legkisebbek ünnepén.


Halloween

Október utolsó tanítási napján Halloween-mulatságot tartottunk diákjainknak. Tökfaragással, arcfestéssel, tetoválással, közös énekléssel, zenével, jelmezes tánccal és „tök-jó” feladatokkal telt a „rémisztő” délután.


Egészségdélután

November 3-án a kellemesen meleg, őszi délutánt kihasználva gyalogtúrára indultunk tanulóinkkal. A 2 km-es táv teljesítése közben játékos feladatokat is végeztek diákjaink. Az iskolába visszatérve mindenki szíven nassolt az egyik testvérpár által hozott dióból és örömmel fogadták a jutalmul kapott Túró Rudit is.


Mikulás

December 6-án rengeteg meglepetésben volt része iskolásainknak, akik már kora reggel tiszta cipővel, keksszel és tejjel várták a Mikulás érkezését. A délelőtt folyamán polgármester úr lepett meg minden tanulót az Együtt Taranyért Egyesület által készített, gyönyörűen csomagolt süteményekkel, majd a Motorock és a Doomstriker Hungary Road 68 egyesületek motoros Mikulásai ajándékozták meg a gyerekeket. Végül a reggel kikészített cipők sem maradtak üresek, hiszen délutánra mindegyikbe került egy kis csomag és némi virgács is. J A nap zárásaként egy játékos és ügyességi feladatokból álló Mikulás vetélkedőt szerveztünk tanulóinknak.


Karácsony

A karácsony előtti utolsó három napon már minden az ünnepről szólt iskolánkban. Mézeskalácsot sütöttünk, kókuszgolyót készítettünk, kézműveskedtünk és a tanórákon is minden feladat az ünneppel volt kapcsolatban. December 21-én ünnepi műsorral és ajándékozással zártuk a karácsonyi témahetet.


Rajzverseny

Orsós Szonja Olívia, iskolánk 4. osztályos tanulója a Rinyamenti Szociális Központ által hirdetett Szeretet témájú versenyen, rajz kategóriában, korosztályában az előkelő 2. helyezést érte el. A központ képviselője az utolsó tanítási napon adta át tanulónknak az elért eredményéért járó értékes ajándékcsomagot. 
Gratulálunk, Szonja, ügyes voltál! laughing


Előadás az egészséges táplálkozásról

2023. január 12-én a Nagyatádi Egészségfejlesztési Iroda munkatársa látogatott el iskolánkba. Bencsikné Mohari Veronika előadást tartott diákjainknak az egészséges táplálkozásról és gyakorlatias tippeket adott a helyes étrend kialakításához. A program zárásaként, a tanult ismereteket alkalmazva egy-egy főétkezés ételeit állították össze tanulóink okostányér segítségével, végül pedig jóízűen fogyasztották el az ajándékba kapott almachipset.


Petőfi-szobor-avatás

Petőfi Sándor születésének 200. évfordulója alkalmából szobrot avattak tiszteletére az iskolánk előtti parkban. Minden tanulónk szerepelt az ünnepi eseményen, ahol a Füstbe ment terv című vers megzenésített változatának eléneklése után, a Nemzeti dalt is elszavalták. Ezt követően saját készítésű kokárdavirágokat helyeztek el a magyar költészet egyik legkiemelkedőbb alakjának szobra előtt.


Félévi bizonyítványosztás-jótanulók jutalmazása

A félévi bizonyítványosztás alkalmából jótanulóinkat egy egészséges édességekből álló csomaggal jutalmaztuk kitartó munkájukért, a kevésbé sikeres diákokat pedig Túró Rudival motiváltuk a jobb teljesítmény elérése érdekében.


Farsang

Február elején farsangi mulatságot szerveztünk tanulóinknak. A jeles napon a gyerekek a technika- és rajzórákon készített álarcokkal, papírláncokkal díszítették fel a tornaszobát. Az óraközi szüneteket vicces farsangi feladatokkal tettük érdekessé számukra. Ebéd után mini fánkokat sütöttünk, majd kezdetét vette a jelmezes felvonulás. Végül közös tánccal, énekléssel és játékkal zártuk a mozgalmas télűző napot.


Március 15.

Iskolánk tanulói ünnepi műsor keretében emlékeztek meg az 1848. március 15-i forradalom és szabadságharc hőseiről és eseményeiről.


A víz világnapja 2023

Március 22-én érdekes feladatokkal, beszélgetésekkel, a témához kapcsolódó videórészletekkel hívtuk fel diákjaink figyelmét a tiszta víz fontosságára, édesvízkészletünk védelmére.


Alapműveleti verseny

Március végén tanulóink matematikai tudásukról adtak számot egy alapműveleti verseny keretein belül. 1-2. osztályos és 3-4. osztályos kategóriában hirdettünk győzteseket.


Húsvéti készülődés

A tavaszi szünet előtti napokban minden a húsvétról szólt iskolánkban. Számos érdekességgel és számunkra már hagyományosnak mondható tevékenységgel készültünk az ünnepre.


Húsvéti meglepetés tanulóinknak

A Bütyök Állatudvar szervezésében, Falusi Betti kezdeményezésére rengeteg jólelkű ember fogott össze, hogy egyedülálló húsvéti meglepetést szerezzen gyermekeinknek.
Hálásan köszönjük diákjaink nevében minden adományozónak azokat a szeretettel átszőtt ajándékokat, melyek szívet melengető örömöt okoztak a kicsiknek.
Annyi kedves felajánlást kaptunk a húsvéti ajándékokon túl is, amiből hosszú ideig meg tudjuk majd oldani tanulóink jutalmazását a háziversenyek alkalmával.


Nyuszifutó verseny

1-2. osztályos és 3-4. osztályos kategóriában is húsvéti futóversenyt szervezetünk diákjainknak. A jó hangulatú megmérettetés eredményhirdetése a falu húsvéti dekorációjánál történt.


Szépolvasó verseny

1-2. osztályos és 3-4. osztályos tanulóink tavaszi versek és szövegek kifejező olvasásában mérték össze a tudásukat. Az 1-3. helyezések mellett különdíjban részesítettük azokat a tanulókat, akiknek olvasása szorgalmas gyakorlással a legtöbbet fejlődött a versenyre való felkészülés során.


Fenntarthatósági témahét-Föld napja

Április 24-28-ig iskolánkban is a fenntarthatósági projekthetet tartottunk. Témáink között szerepel a szelektív hulladékgyűjtés, az erdő és mező értékei, a méhek védelme, az energiatakarékosság és az újrahasznosítás is. A Föld napja alkalmából pedig szemétszedést szerveztünk, mely során a Rinya partját tisztítottuk meg az eldobált hulladékoktól.


Anyák napja

Május 9-én meghitt anyák napi ünnepséget szerveztünk az édesanyáknak, nagymamáknak. Tanulóink versekkel, dalokkal, egy közös tánccal és ajándékkal köszöntötték a megjelenteket. A műsort követően szeretetvendégség várta az ünnepelteket és a szereplőket.


Gyermeknap a Bütyök Állatudvarban és az iskolában

Iskolánk diákjai olyan szerencsés helyzetbe kerültek, hogy májusban két alkalommal is ünnepeltük őket gyermeknap alkalmából. Először Hajdu Erika és Falusi Betti meghívásából tölthettünk el egy felejthetetlen napot az Bütyök Állatudvarban, majd egy héttel később az iskola udvarán is rengeteg meglepetés várta őket Tarany Község Önkormányzatának és Roma Nemzetiségi Önkormányzatának jóvoltából.


Pályaorientációs nap

Az idei tanévben az orvosi hivatás szépségeibe és nehézségeibe nyújtott betekintést tanulóinknak dr. Török Hajnalka háziorvos, valamint a betegségek megelőzésének fontosságát is hangsúlyozta. Diákjaink többféle orvosi eszközt is kipróbálhattak, a program végén pedig mindenki nagyon örült az ajándékba kapott fecskendőnek.


A „Szülőföldünk Somogyország” pályázat keretein belül Kaszóba kirándultunk

Június elején diákjainkkal a kaszói kirándulóközpontba látogattunk. A kisvonatozás mellett hatalmas élményt jelentett a vadasparkban élő állatok etetése, valamint a séta a Lombkorona tanösvényen. A program utolsó óráját a játszótéren töltöttünk el. Nebulóink nehezen tudtak választani a csúszdák, a drótkötélpálya, a különféle hinták, a mászókák és a mini kisvasút között. Megfáradva ugyan, de rengeteg élménnyel gazdagodva, vidáman tértünk haza a kirándulásról.


Utolsó tanítási nap – tábortűz és szalonnasütés

Iskolánkban már hagyománnyá vált, hogy az utolsó tanítási napon tábortüzet rakunk és virslit, szalonnát sütünk az udvaron. Így június 16-án sok-sok játékkal, vidámsággal, énekkel, tánccal és ízletes finomságokkal búcsúztattuk a 2022/2023-as tanévet.


Tanévzáró ünnepély

2023. június 22-én a tanévzáró ünnepély keretein belül értékeltük diákjaink egész éves munkáját és átadtuk a jó tanulmányi eredményekért járó könyvjutalmakat, okleveleket is.


Következő esemény helye ...

...